StarLight

1.rész

Az 1860-as évek életem tavaszának az évei.Lyon elhagyása után,szüleim Amerikában telepedtek le.Ezekben az években kezdődik nálam az igazi élet.Művészeteket tanulok,társasági életben való szereplésem folyamatosan gyarapodik,bálokra járok.Úrinőt akarnak a szüleim faragni belőlem,hogy az életem olyan mederben folyhasson,ami megfelel az ő igényeiknek.Nemesi vágyak hatalmas birtokkal,gazdag férjjel.No igen,a helyszín lehet más,de az emberek ugyanúgy gondolkoznak.
1860-ban mindössze csak 14 éves voltam.Nos,milyen egy egy 14 éves lány? Menthetetlenül romantikus,lényegében akkor ébred rá a szerelem mivoltára.Minden egy honalapító bállal kezdődött.És a sors furcsa fintora,vagy talán a végzeté,hogy az életem egy honalapító bállal ért véget…
-Florence,kész vagy?-anyám hangja szárnyalt  felfelé a szobám irányába.A szüleim már türelmetlenül ültek lent,pedáns franciaként, akik nagyon utáltak késni.Én pedig a magam ,komótos módján öltözködtem,fésültem meg a hajam.Az utolsó simitásokat végeztem magamon.A hajamat éppen hátrasímitottam mikor elmosolyodtam.Azt kell,hogy mondjam hogy a világ legmaradibb üstöke az enyém,mivel élénk boszorkányvörösnek csúfolják,mégis büszkévé tesz,mert szerte a világban nem láttam ehhez hasonlót.A ruhám Lyonból érkezett,könnyű smaragdzöld abroncsos ruha, a báli szezon legjobb darabja.Ez volt életem első amerikai bálja és ehhez méltónak éreztem,hogy egy ilyen pompás darabot viseljek,ifjú korom ellenére.Bemutatkozni az amerikai közéletnek franciaként igenis nagy előrelépést jelentett számomra.Utolsó büszke pillantást vetettem a tükörképemre és lesétáltam a hallba.
A bálterembe lépve az összes szem ránk szegeződött.Apám dölyfösen,mindenképp franciásan kihúzta magát,anyám pedig hozta a formáját.Széles,mesterkélt gesztussal kívánt franciául majd angolul jó estét.Az emberek felnevettek,ők pedig velük nevettek.Minden olyan mesterkélt volt,de nem ez volt a legnagyobb bajom.A fűző oly szorosan simult rám,hogy féltem elájulok. Hirtelen reflektorfénybe került a családom,megkerültek a szolgálók,a pincérek,a gyönygyöző pezsgőspoharak.
A társaság  kérdésekkel bombázta a szüleimet,akik olyannyira élvezték ezt.Én csak csendesen álltam mellettük,mosolyogva,de egyáltalán nem ott lélekben.A lelkem parázslott,úgy éreztem,táncolnom kell.A zene andalító volt,és semmiképp nem hasonlított a francia bálokra.Azokon ez nem tett túl,de ennek megvolt az idegen varázsa.A honalapítók  a francia szokásokról kérdezgették a szüleimet,nekem pedig ilyenkor hallgass  volt a nevem.A nagyok dolgába illetlenség lett volna beleszólnom.Szóval csak szép csendben álltam mellettük és mosolyogva szemléltem a táncolók csoportját.Fiatal hölgyek,fiatal urak társaságában,gyönyörű színpompás ruhákban,körbe-körbe suhantak  a termen és az egész olyan meseszerű volt.14 évesen mindenki olyan magabiztosnak,többnek tűnik,és a csillogás is sokkalta élesebb az emberi lélek számára.Ez a csillogás most engem beragyogott,belém égett és vágytam arra,hogy csak ha egy pillanatra is,de engem is kérjen fel valaki az este folyamán,beleolvadva a csillagfényként szikrázó ragyogásba.
Az ajtó kinyílt,és a tekintetem odasiklott.Egy testvérpár és az apjuk lépett be.Mindenhonnan tiszteletteljes pillantások és köszönések sora hangzott el,így hamar megtudtam,hogy a férfi nem más,mint Mystic Falls plébánosa,Mr.Salvatore és a két ifjú,a fiai.Sietősen haladtak felénk.
-Mr. és Mrs. Clemencau! Micsoda megtiszteltetés,hogy önök,a francia roppant nemes előkelőségei  Mystic Falls kisvárosát választották hazájuként.Mindent meg fogunk tenni a kényelemükért.Kisvárosunk palettáját színesitik egyéniségükkel…oh,micsoda hölgy-tekintett rám atyáskodó nézésével.
-Bon soir Monsieur  Salvatore - pukedliztem illedelmesen.
-Micsoda illedelmes hölgy - nevetett rám.-Engedje meg,hogy bemutassam a két fiam,a büszkeségeimet. Stefan és a bátyja,Damon.
Hirtelen keletkezett ellentmondást éreztem.Egy vallásos személy,aki Istenben hisz,és a fiának a démonra hajazó nevet ad? Micsoda ellentmondás ez?
Ahogy rápillantottam Damonra,egyből megértettem miért ezt a nevet kapta.Hollófekete haja válláig kunkorodott,ami nemcsak nemessé hanem férfiassá is tette,a szeme pedig,valami…valami hihetetlen mágikus erővel bírt.A szeme jégkékje megbabonázott.Valóban démon.
Kezet csókolt nekem,miközben végig a szemembe nézett.Akár ezt,sértésnek is vehettem volna,de túlságosan kíváncsi voltam rá,semmint,hogy egy ilyen  kis apróságot felhánytorgassak neki.
Stefan elnevette magát a helyzet komolyságán.
-Szabad egy táncra Miss Florence? a hangja a legédesebb és legördögibb volt egyszerre.Úgy éreztem,menthetetlenül szerelmes lettem belé.
Lassan keringőztünk,szégyenlősen hol a cipőmet,hol pedig más párokat pásztáztam.Magamon éreztem a nézését,ami mégjobban zavarba hozott engem.Rápillantottam óvatlanul és úgy éreztem,az egész bálterem belassul,a fények csíkokká olvadnak és senki sem mozog,csak én meg ő.
-Gyönyörű vagy - jegyezte meg félhalkan,a fülembe suttogva.
-Köszönöm Mr.Salvatore.
-Nevezz kérlek Damonnek.
-Rendben,Damon.
Ízlelgettem a nevét,mintha csak egy jófajta bor volna.Benne volt minden : részegítő,mámorító,tökéletes.Ő volt az én tökéletes kísértésem. Tovább lassúztunk,mire a zenekar halkulni kezdett, illedelmesen meghajolt, és megköszönte a táncot.Visszavezetett a szüleimhez,hogy illendően táncoljak Stefannal is.Édesanyám arca ragyogott,és nem kellett sokáig törnöm a fejemet,hogy min jár a feje.Felettünk megszólaltak az esküvői harangok és édesanyám kongatta őket erőteljesen.
Stefan is elvezetett engem a tánctérre.Lassúztunk,de semmi olyat nem éreztem,mint Damonnál.
-Mondja,Miss Florence,hogy érzi magát itt?
-Azt hiszem Mr.Salvatore,egész jól.Csak még szokatlan minden.Nehéz franciaként,idegenként,de remélhetőleg hamar  barátokra lelek.
-Már gyarapodott is kettővel Miss Florence.-nevetett rám.-Az ajtónk mindig nyitva áll ön és a családja előtt,higgye el.Apám is  úgy vettem észre, nagyon megkedvelte a családját,kiváltképp az apjával folytat nagyszerű eszmecseréket.Damon pedig,úgy vettem észre önbe lelt jó beszélgető partnerre.
-Túloz Mr.Salvatore.-nevettem rá.
-Oh nem,Miss Florence,effelől,hogy Damon kedveli önt,semmi kétségem.
Stefanban a későbbiekben a legjobb barátomra leltem,egymás bizalmasaivá  váltunk.
A  bált egy ízletes vacsora zárta.Tekintetünk sokszor összeakadt Damonnal,de beszélgetésbe nem tudtunk kezdeni.Csalódottnak éreztem magam emiatt,de végülis azt kellett,hogy mondjam nagyszerűen sikerült az első amerikai bálom.A lehető legjobban.
A kocsi az épület előtt várt minket,de mielőtt végleg elsiethettünk volna, Mr.Salvatore és a két fia odalépett hozzánk és jó éjt-et kívántak.Damon ismét kezet csókolt.A legnagyobb meglepetésemre,édesapám meginvitálta hozzánk,az újdonsült Clemencau birtokra.Ez volt az est meglepetése.Édesanyám egész úton erről áradozott,hogy milyen nagyszerű friggy lehetne a kapcsolatunkból,nem is beszélve Damon Salvatore messzehíres szép arcáról,azokról a hidegkék szemekről,és hát a teljes mértékben tökéletes eleganciájáról,viselkedéséről.Apám halkan megjegyezte,hogy 18 évesen mehetek férjhez,előbb semmiképp.Anyámat azonban még ez sem törte le.
Éjjel,szokásos éjjeli körútján anyám bejött a szobámba,leült az ágyra és várt.Mindig a gyönyörű nőt láttam benne,de ma éjjel úgy éreztem,hogy meg kell kérdeznem tőle egyet és mást.
-Mit gondolsz Mama?
-Mit gondolnék Florence?Csodálatosak vagytok együtt!
-De mama,vajon szeret?
-Florence!Csacskaságokat beszélsz,szerelem…min nem jár az eszed te buta lány.
-De te szereted a papát?
-Florence!
-Én úgy érzem szerelmes vagyok mama.Beleszerettem Damonba.
-Nem hiszem,hogy a szerelem olyan fontos lenne.Elég ha tisztel és becsül,Damon pedig mint te is láttad,mindkettőben jelesre vizsgázott,mellesleg igazán jó parti lenne számodra.Ha elvesz téged kincsem,igazán boldog asszonnyá válhatsz.
-Tudom mama.Tudom.
Nem érdekelt,hogy a szüleim nem helyeslik a szerelmet,vagy annak a fogalmát.Úgy tűnt,mintha valami olcsó,puritán vagy mérhetetlenül bűnös dologról lenne szó.Hát ők nem érezték még ezt a mardosó vágyat valaki,vagy egymás iránt?Ezt a fékezhetetlennek tűnő áradatot ami elönti az ember lelkét,elmossa a szívét és az eszét is elveszi? 14 évesen az ember olyan szenvedélyesen tud és akar szeretni,ahogy a régi romantikus regényekben olvassák.Nem érezzük annak a veszélyét,hogy a dolgok múlandóak.Ő volt az én egyetlen kísértésem,a bűnőm,az a bizonyos kereszt,amit magamban hordoztam.Mosolyogva fordultam meg az ágyon,betakargatva magamat.Csak szeretni akarok,nem törödve a holnappal,a létezéssel,nem törödve az idővel.Mosolyogva gondoltam a lehetséges közös életünkre.Mintha minden csak egy karnyújtásnyira lenne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.